A bizottság a lap értesülései szerint nem fogadja el, hogy a paksi bővítés állami támogatás nélkül is megvalósulhatna. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy Brüsszel akadályt gördítene a beruházás elé. A megoldás minden bizonnyal ugyanaz lesz, mint a brit Hinley Point-i atomerőmű esetében, azaz az EB ugyan dotációnak minősíti a magyar állam szerepvállalását, de kimondja azt is, hogy a támogatás - energiabiztonsági szempontokat is figyelembe véve - összeegyeztethető a belső piaccal.
Bár kommunikációs szempontból ez okozhat kellemetlen perceket a kormányzatnak, hiszen eddig a csapból is az folyt, hogy a paksi bővítés biztosítja majd a jövőben az alacsony rezsit, az állami támogatás pedig ezzel igencsak szembe megy, összességében mégiscsak komoly győzelem ez a kabinet számára.
Az uniós eljárások megszüntetésével ugyanis új sebességi fokozatba kapcsolhat a jelenleg "stand by üzemmódban lévő" projekt, és ami talán ennél is fontosabb, az orosz forrásokhoz is hozzáférhet Magyarország.
Magyar-német alku van a háttérben?
A közelmúltban felvetődött az a gyanú, hogy Klaus Mangold üzletember és Günther Oettinger, az EU digitális politikáért felelős német biztosa ágyazott meg az uniós jóváhagyásnak. Politikai szintű magyar-német összejátszásra jelenleg nem állnak rendelkezésre bizonyítékok. Akik szerint ilyen létezik, azok arra tippelnek, hogy közben járásáért cserébe a Siemens és más német cégek majd zsíros megrendeléseket kaphatnak a paksi beruházás kivitelezésében. E logika alapján érdemes lehet tehát majd figyelemmel kísérni a tendereket, vagy ha nyilvánosak lesznek, a Roszatommal kötött szerződéseket.
Néhány elemzőben az is felvetődik, hogy a magyar-német alku, ha egyáltalán létezik ilyen, politikai stratégiai kérdésekre is kiterjedhet. Ennek azonban ellentmond, hogy Budapest és Berlin szögesen ellentétes álláspontot képvisel olyan kulcskérdésekben, mint a migráció, vagy a demokrácia. Ha viszont a csetlő-botló Günther Oettinger mégis megkapja a költségvetési portfóliót Jean-Claude Junckertől, a Bizottság elnökétől, akkor a "régi kedves ismerős" még kapóra is jöhet Budapestnek, amikor hamarosan megkezdődnek az előkészületek a következő, többéves keretköltségvetésre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve