A táblázás szeptember végéig tart, a kizárólagos parkolási terület az összes belső-terézvárosi parkolóhely 30 százalékát fedi le. Ha valaki mégis ott ragad autójával este hat után is, egyelőre nem büntetik, október 1-ig csak figyelmeztetést fog kapni. Az esti parkoláshoz állandó lakcím szükséges majd, büntetni a közterület-felügyelő jogosult októbertől - olvasható a portálon.
Egyelőre a kizárólagos lakossági parkolási zónát csak egy várakozni tilos tábla jelzi majd a Terézvárosban, amin kiegészítő információként feltüntetik, hogy este 6-tól reggel 7-ig szól az érvényessége, kivéve természetesen az engedéllyel rendelkezőknek – akik alatt itt a helyi lakosok értendők.
A kerületben a külső-terézvárosi parkolóhelyek bevonását is tervezik, valamint mintegy 80 helyszínen alakítanak ki mikromobilitási pontokat. Ezeken a pontokon csak kerékpárokat és rollereket lehet letámasztani, a későbbiekben pedig a Bubi-bicikliket és az elektromos rollereket csak itt lehet majd lerakni.
Balogh Samu várostervező, a főpolgármester kabinetfőnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy több városrésszel is előrehaladott tárgyalásokat folytatnak hasonló parkolóhelyek kijelöléséről. Erzsébetváros és a XIII. kerület is jól áll, de folyamatosan tárgyalnak az V. kerülettel is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve