A Péterfy Kórház - Rendelőintézet és Országos Traumatológiai Intézeténél, a Gázláng utca teljes szakaszán, valamint a Heim Pál Gyermekkórháznál, a Delej utca egy részén - az Üllői út és Szenes Iván tér között - eltörlik a parkolási díjat - írja az önkormányzat.
A területeket ugyanakkor sorompóval zárják el, így oda csak a kórházi látogatók parkolhatnak.
A döntést azokkal a - sokak által ismert - problémákkal magyarázzák, hogy nehézkes autóval megállni a kórházaknál, illetve teljesen kiszámíthatatlan a várakozási idő és akinek lejár a jegye, nem biztos, hogy ki mer menni újat váltani, nehogy közben behívják.
Mindkét intézményben sürgősségi ellátás folyik, ezért fontos hogy a kórházba igyekvőknek ne azzal kelljen foglalkozniuk elsődlegesen, hogy hol fognak tudni parkolni majd, és hol találnak vajon automatát - mondtaSára Botond polgármester.
Az utcák továbbra is közterületként funkcionálnak majd a gyalogosforgalom biztosítása mellett, ám
az átmenő autós forgalom megszűnik.
A Heim Pál Gyermekkórház vállalta, hogy pályázati forrásból megvalósítja a sorompó létesítését, ezen túlmenően pedig üzemelteti és karban is tartja azt, továbbá az úttest és a járda tisztántartásáról is gondoskodik.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve