A parlamenti honlapon olvasható törvényjavaslat indoklása rögzíti: a kollektív szerződés mellett a javaslat lehetővé teszi, hogy az üzemi tanács (üzemi megbízott, központi üzemi tanács) és a munkáltató között létrejött úgynevezett üzemi megállapodás is tartalmazzon munkaviszonyra vonatkozó szabályokat. E lehetőség csak korlátozottan érvényesül annak érdekében, hogy a javaslat kizárja a különböző munkavállalói érdekképviseletek konkurens tevékenységét.
A Nemzetgazdasági Minisztériumnak a törvényjavaslatról szóló közleménye szerint a több hónapos társadalmi és közigazgatási egyeztetést követően készült el az új Mt.-ről szóló törvényjavaslat. A tárca szerint az új szabályozás segíthet abban, hogy 2020-ra legálisan egymillióval többen dolgozzanak Magyarországon.
A javaslatban szerepel a védett kor intézménye: az új szabályozás szerint a korábbinál erősebb lesz a védettség, csak lényeges kötelezettségszegés, illetve szándékos vagy súlyos gondtalanság esetén lehet majd elbocsátani a védett munkavállalót.
Marad a 20 nap alapszabadság és a 10 nap pótszabadság, a munkavállalók ráadásul az eddigi öt helyett hét nappal rendelkezhetnek szabadon. A munkavállaló kérésére legalább 14 napot egybefüggően kell kiadni.
Az eddigi szabályozással szemben 200 helyett 250 óra túlmunkát lehet kikötni munkaszerződésben, 300 órát pedig a kollektív szerződésben - hangsúlyozza az NGM.
A közlemény szerint a törvényjavaslat - amelynek nem célja a munkavállalók jövedelmének csökkentése - átalakítja a műszakpótlékok eddigi rendszerét: a délutáni pótlék megszűnik, a 30 százalékos műszakpótlék viszont már este 6-tól jár.
A törvényjavaslat egyértelművé teszi, hogy a munkavállaló magánélete nem ellenőrizhető, és a munkáltatónak arra sincs lehetősége, hogy terhességi tesztet végeztessen munkavállalójával.
A javaslat szerint kollektív szerződést csak a szakszervezetek köthetnek majd, egy munkáltatónál egy kollektív szerződés lesz köthető. Emellett szűkül azoknak a szakszervezeti tisztségviselőknek a köre, akik védettséget élveznek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve