Az ülés reggel 8 órakor kezdődik, a napirenden kizárólag a 2020-as büdzsé szerepel. A vita a pénzügyminiszter legfeljebb 40 perces nyitóbeszédével kezdődik, amelyet az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács elnökeinek felszólalásai követnek 30-30 perces időkeretben.
A kormánypárti és az ellenzéki képviselőknek összesen 900-900 perc áll rendelkezésükre mától péntekig, hogy véleményt mondjanak a költségvetési javaslatról.
A pénzügyminiszter előterjesztése benyújtásakor úgy fogalmazott, a kabinet családbarát költségvetést terjesztett be. Varga Mihály szerint jövőre csaknem 224 milliárd forinttal emelkedik a családok támogatása, a gazdaságvédelmi akcióterv mintegy 500 milliárd forintos segítséget jelent a gazdaság szereplőinek, miközben tovább csökkenek az adók és nőnek a biztonsági kiadások.
A tárcavezető javaslatában 4 százalékos gazdasági növekedéssel, 1 százalékos GDP-arányos költségvetési hiánnyal, a GDP-arányos államadósság további, év végére 67 százalékra történő mérséklődésével, valamint 2,8 százalékos inflációval számol.
A kormány 2020-ban is nullszaldós költségvetést készített az állam működését tekintve - írta az MTI.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve