Az MSZP emiatt több mint 2900 módosítást nyújtott be a törvényjavaslathoz, amelyet egyenként kellene megszavazni. Kövér László fideszes házelnök azonban gyorsan közbelépett és az Igazságügyi bizottság úgy döntött, hogy a módosításokról egyben kell majd szavazni - olvasható a portálon.
Az ellenzék a plenáris ülésen folytatta az ellenállást - legalábbis a kivonulás előtt. Az MSZP-s képviselők, illetve Vadai Ágnes (DK) fütyüléssel próbálta akadályozni az ülést. Emiatt Kövér László több képviselőnek büntetést ígért. Azt pedig Szabó Tímea, a Párbeszéd képviselője fotózta le, hogy az Országgyűlési Őrség tagjai felsorakoztak az ülésterem előtt, feltételezése szerint azért, hogy esetlegesen kivezessék az ellenzéki képviselőket.
Kapcsolódó
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve