Megdöbbenve értesültek a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely bejelentéséről Szűcs Tamás PDSZ elnök - írja az MTI.
Kiemelték, hogy a jelenlegi, 2012 óta hatályos, korszerűtlen alaptanterv mielőbb kivezetéséről szakmai konszenzus volt és van, a viták inkább a változtatás mértékéről szóltak.
"Ilyen körülmények között valószínűsítjük, hogy a készülő, sőt talán már elkészült kerettantervek ismételten a hatályos és már születésekor is túlhaladott dokumentumhoz fognak igazodni, ami további évekre fogja jegelni a közoktatás tartalmi, szakmai megújhodását. Mindezt a PDSZ elfogadhatatlannak tartja".
A döntés bejelentésének módja ellen is tiltakoznak, azt írták: "döbbenetesnek tartjuk, hogy egy ilyen horderejű kérdésről a sajtón keresztül, különösebb indoklás nélkül értesüljön a szakma".
Mindezek alapján lemondásra szólítják fel az emberi erőforrások miniszterét, államtitkárát és a közoktatásért felelős államtitkárt, továbbá önálló oktatási minisztérium visszaállítását sürgetik.
A szakszervezet szerint ugyanis a jelenlegi struktúra alkalmatlan az oktatás irányítására, "az oktatásirányítást a káosz jellemzi". A Nemzeti alaptanterv ügye mellett problémaként említették egyebek mellett a kifizetetlen tanári túlórákat, a pedagógushiányból eredő túlmunkát, az oktatási szektor béreinek kezelését és a szakképzési átalakítást.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve