Ibolya Tibor a közleményében azt írta: az egymással baráti viszonyban álló első- és másodrendű vádlott 2015-ben állapodott meg arról, hogy speciális gépekkel, eszközökkel az elsőrendű vádlott hamis pénzt készít, amelyet ezután továbbértékesítenek, illetve forgalomba hoznak.
Az elsőrendű vádlott 2015 szeptemberétől egy XIV. kerületi lakásban informatikai és egyéb eszközök - például színes lézernyomtató, szkenner, speciális papírok, fóliák, hologrammatricák - segítségével hamis 20 ezer forintos címletű bankjegyeket készített, legalább 588 darabot.
Az ügyészség szerint a hamisítványokat csak megfelelő képzettség, gyakorlat, fényviszonyok és segédeszközök használata mellett lehetett felismerni.
A hamis bankjegyeket elsősorban a másodrendű vádlott kapta meg annak érdekében, hogy azokat továbbértékesítse. Az ügy többi vádlottja a hamis bankjegyeket közvetlenül vagy közvetítőkön keresztül különböző összegekért megvásárolta, azokat részben maguk is továbbértékesítették, részben kisebb összegű vásárlások során azzal fizettek többnyire benzinkutaknál, illetve gyorséttermekben.
"A vádlottak egyrészt a hamis pénz értékesítéséből, illetve továbbértékesítéséből befolyt haszonra, másrészt a hamis bankjegyekkel vásárolt termékek értékének, valamint a visszajáróként kapott valódi pénz értékének megfelelő nagyságú haszonra tettek szert" - írta a főügyészség. Ez vádlottanként jellemzően több százezer, míg az első- és másodrendű vádlott esetében több millió forint összegre tehető a vád szerint.
A Fővárosi Főügyészség a vádlottak többségével szemben bűnszövetségben elkövetett pénzhamisítás bűntette miatt emelt vádat, ezért 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki - olvasható a közleményben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve