Csütörtökön bocsátja ki a jegybank az idén megjelenő emlékérméinek legértékesebb darabját a Zsigmond aranyforintja nevű érmét, az 3,491 grammos aranyból készült emlékérme névértéke 50 ezer forint. Összesen 2000 ezer darab kerül belőlük a piacra.
A Zsigmond aranyforintja két másik változatban is megjelenik: az egyik a szintén aranyból készített 50 ezer forint névértékű emlékérme, amelynek azonban súlya az eredetinek a négyszerese, azaz 13,964 grammos. A másik pedig a színesfémből gyártott, 2000 forint névértékű érme. Előbbiből 500 darabot, utóbbiból pedig 2000 darabot bocsát ki a jegybank. Az érméket Soltra E. Tamás tervezte.

A jegybank közölte: a 2016-os emlékérme-program újdonsága az emlékérmék előlapján biztonsági elem alkalmazása. Az érméket gyártó Magyar Pénzverő Zrt. verdejelére (BP.) felvitt, mikroírással készült további "B" illetve "P" betűk szabad szemmel nem láthatóak, minimum tízszeres nagyítással vehetők ki, biztonsági elemként az emlékérmék hamisítás elleni védelmét szolgálják.
Az első emlékpénz 1948-ban jelent meg, amely a 1848-49-es forradalom előtt tisztelgett, a kibocsátások 1968 óta váltak rendszeressé. Az emlékpénzekkel bárhol lehet fizetni, azaz törvényes fizetőeszközöknek minősülnek a névértéküknek megfelelően, mégsem célszerű erre használni őket a numizmatikai és a nemesfémtartalmukból adódóan. Fontos továbbá, hogy az emlékérmék ára nem feltétlenül azonos a névértékkel.
Ha teszett a cikk, a Bukszát szeretheti a Facebookon is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve