Az Országgyűlés nemrégiben azzal egészítette ki a köztestületről szóló törvényt, hogy a szervezet maga is kérheti a bíróságtól a tisztességtelen kikötéseket tartalmazó termeltetési szerződések semmisségének kimondását - ismerteti a lap csütörtöki számában. Az ilyen eljárások befejezéséig az általános szerződési feltétel teljesítésével kapcsolatban folyamatban lévő bírósági, illetve választott bírósági tárgyalásokat fel kellene függeszteni. Jelenleg is több száz ilyen jellegű eljárás zajlik.
A lap közlése szerint ezek a perek elsősorban azért indultak, mert a termeltetési szerződést kötő, zömében feldolgozó- vagy kereskedőcégek nem akarták elfogadni azt a tényt, hogy a gazdák a különböző természeti csapások miatt nem tudták leszállítani a megállapodásokban szereplő gabonamennyiséget. A gazdáktól az eredeti megállapodásban foglalt összegnél jóval magasabb áron beszerzett gabona értékét követelik, mégpedig kamatokkal együtt. Ezeknek a szerződéseknek a jogszerűsége a lap szerint már régóta vitatott.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve