A kormánypárti képviselők igen voksaival, az ellenzék egyet nem értése mellett elfogadta a Pest megyei önkormányzat idei, 452,1 millió forintos főösszegű költségvetését a megyei közgyűlés pénteken. A tavalyi tetemes adóssággal szemben az idén nem számolnak hiánnyal.
A tanácskozás elején Szűcs Lajos (Fidesz-KDNP) elnök megemlékezett a kommunista diktatúrák áldozatairól a szombati emléknap kapcsán; szavait a képviselők egyperces néma felállása követte.
Ezután tárgyalták az idei költségvetést. Az előterjesztésből kiderült, hogy a büdzsé több mint 450 milliós főösszege elegendő a 32 fősre csökkent hivatali apparátus, illetve az érintetlenül hagyott, 43 fős megyei közgyűlés működési költségeinek finanszírozására.
A 2012-es költségvetést a jelenlévő 24 Fidesz-KDNP-s képviselő igen szavazatával, az ellenzék 13 nem voksa mellett fogadta el a testület.
A közgyűlés döntött a Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács, a Pest Megyei Területfejlesztési Tanács, valamint a Budapesti Agglomerációs Fejlesztési Tanács feladatainak átvételéről is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve