A vizsgálat legfőbb megállapítása az, hogy a gépen nem találtak olyan technikai hibát, amely a balesetet okozhatta volna. Mint emlékezetes, kétüléses JAS-39-es vadászgép május 15-én a Prágától keletre fekvő Èáslav katonai repülőtéren tartott gyakorlat során túlfutott a kifutópályán, és súlyos károkat szenvedve egy szántóföldön állt meg. A pilóták katapultáltak - írja az index.
A leszállási manővernél a gép parancsnoka egyszerre "nyomta" a féket és a gázt, ezért nem sikerült idejében megállni. A landolást követően a pilótának manuálisan kellett volna visszavenni a gázt, ám ez nem történt meg. A gépet Ugrik Csaba dandártábornok vezette kecskeméti bázisparancsnok vezette.
A pilótahiba ritkán vezethető vissza egyetlen okra, ám rendkívül kínos, ha az egyik elvileg legjobban képzett pilóta-parancsnok vét vezetési hibát. Ugyanakkor rávilágít arra a problémára, hogy a magyar pilóták nemzetközi összehasonlításban keveset repülnek ilyenkor a szakértők szerint az alapvető készségek is megkopnak.
Ugrik tábornok még Taszáron kezdte katonai pilóta pályafutását 1992-ben MIG-21 bis típuson. Majd repült Kecskeméten MIG-29-esen, ezt követően Gripenen. Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis parancsnoki beosztását 2013. május 11-től tölti be.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve