A Napi Gazdaság szerdai számának cikke
Elképesztően nagyot zuhant egy hónap leforgása alatt a magyar részvényekkel kapcsolatos bizalom − derült ki a német ZEW intézet és az Erste Bank közös felméréséből. A megkérdezett 65, régióval foglalkozó elemző és portfóliómenedzser 44 százaléka gondolta úgy az augusztusi vizsgálat során, hogy a BUX index emelkedni fog féléves időtávon, míg 20 százalékuk szerint csökkenés várható ezen az időtávon. A felmérésben így a bikák és medvék hányadosa 2,2-re csökkent, míg egy hónappal ezelőtt ez az érték még 6,5 felett állt, ami akkor hatéves csúcsot jelentett a BUX növekedésével kapcsolatos várakozások tekintetében.
Az egy hónappal ezelőtti felmérés óta eltelt időszakban jelentette be Orbán Viktor az IMF-hitel visszafizetését, került napirendre az újabb devizaadós-mentési terv, s adott el Csányi Sándor, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatója nagy mennyiségű bankrészvényt. Így a BUX menetelésébe vetett hit elolvadása vélhetően e három eseménynek tudható be, már csak azért is, mert a régióban egyedül a horvát részvénypiac az, amely a magyaréhoz hasonló bizalomvesztést szenvedett el.

Semleges hangulat
A forint megítélése az elmúlt hetek gyengülésével kissé javult. Azzal hogy az euró árfolyama a 295−300 forint közötti sávba érkezett, abszolút semlegessé vált a magyar devizával kapcsolatos hangulat, ugyanannyian várnak jelenleg leértékelődést, mint erősödést (július elején még a gyengülést várók voltak többségben). A forintnál jelenleg a felmérés alapján rosszabbak a török líra és a horvát kuna kilátásai, ezeknél a devizáknál az euróval szembeni gyengülést várják a szakemberek.
Rossz és még rosszabb
Nem nagyon tudott elmozdulni a magyar gazdaság jelenlegi helyzetéről alkotott vélemény a mélypontról. Jelenleg nincs olyan szakértő, aki azt jónak vélné, 50 százalékuk szerint pedig kifejezetten rossz. Ezzel a régió második legrosszabb helyzetű gazdaságának ítélik a magyart a szakemberek, nálunk alacsonyabb pontszámot csak a horvát gazdaság kapott.
Hasonlóan kedvezőtlenül vélekedtek a megkérdezettek a magyar gazdaság kilátásairól. Nettó 13 százalékuk vár javulást hat hónapos időtávon, ez brutális mértékű, 30 százalékpontos visszaesést jelent egy hónap alatt, s a régiós rangsorban itt is az utolsó előtti helyet sikerült megcsípnünk. A magyar gazdaság jövőjénél csak a törökét látják kedvezőtlenebbül a szakértők.
Lesz még kamatcsökkenés?
Ami a forintkamatokat illeti, igencsak megosztott a kép. A rövidebb távú kamatoknál még mindig csökkenést vár a piac többsége, nettó 44,5 százalék számít erre, ugyanakkor a hosszabb távú forintkamatok tekintetében a felmérésben részt vevők mindössze 3,6 százaléka tartja a további csökkenést valószínűnek.
Alfatrader - általános szöveg
Ha forex, akkor AlfaTrader. Magyar ügyfélszolgálat, angol befektetési számla biztonsága.
Ügyfeleknek VIP TraderSzoba tagság.
A cikk a CEMP cégcsoport szolgáltatását is népszerűsíti.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve