Az új - Nemzeti Dohánykereskedelmi (ND) Nonprofit Zrt.-től származó - adatforrás alapján 2014 márciusában év/év alapon 8,5 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene. Az élelmiszer- és élelmiszerjellegű vegyes kiskereskedelemben 8,1 százalékkal, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 8,5 százalékkal, míg az üzemanyag-kiskereskedelemben 9,5 százalékkal emelkedett az értékesítés volumene. Így az első negyedévben a forgalom naptárhatástól megtisztított 7,1 százalékkal, míg kiigazítatlanul 6,4 százalékkal nőtt.
Tavaly július 1-jétől átalakult a dohánytermékek kiskereskedelmének szerkezete. Egyidejűleg a kiskereskedelmi adatok forrásában is változás következett be: 2013 júliusától rendelkezésre állnak a ND teljes körű adatállományai. Az összehasonlíthatóság érdekében a korábbi mintavételes adatgyűjtés adatait is közölte a KSH, eszerint 2014. márciusban 6 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene év/év alapon, az első negyedébben pedig 4,7 százalékkal. A nyers adat is rosszabb lett, mind a havi, mind a negyedéves bővülési ütem négy százalék.
Az élelmiszer-kiskereskedelmen belül a forgalom döntő hányadát (78,7 százalék) az élelmiszer jellegű vegyes üzletek adták, ahol az értékesítés volumene 3,8 százalékkal csökkent, miközben az élelmiszer-, ital-, dohányáru-szaküzleteké - a dohány-kiskereskedelmet érintő jogszabályi változások miatt - 120,8 százalékkal volt több, mint 2013. márciusban.
A nem élelmiszer-kiskereskedelemben növekedtek az eladások a textil-, ruházati és lábbeli- (+22 százalék), az iparcikk jellegű vegyes- (+18,6 százalék), a bútor-, műszakicikk- (+14,7 százalék), a gyógyszer-,gyógyászatitermék- és illatszer- (+3,7 százalék) valamint a használtcikk-üzletekben (+2,9 százalék). A forgalom az előző évinél kisebb volumenű volt a könyv-, számítástechnika-, egyéb iparcikküzletekben (-3,3 százalék). Az európai statisztikai rendszerben a kiskereskedelembe nem számító gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai márciusban 15,3 százalékkal nőttek.