A kialakult helyzet miatt ismét szűkültek a lehetőségek. Egyes irányokba, országokba akadályozottá vált, vagy egyáltalán nem lehetséges a kimenő küldemények eljuttatása.
A külföldi postai szolgáltatóktól folyamatosan érkeznek a lezárásokra, a postai szolgáltatások csökkentett üzemmódban történő ellátására vonatkozó értesítések.
A rendkívüli állapot idején az érintett országokban a postai szolgáltatások olyan korlátozásokkal működnek, mint például a csökkentett munkaidő a postákon, illetve az emberek közötti érintkezés minimalizálása kézbesítéskor. Azokat a küldeményeket, amelyeknél a címzett aláírása átvételkor szükséges, most aláírás nélkül kézbesítik.
A meghozott intézkedések hatással vannak minden típusú szolgáltatás (Nemzetközi EMS, MPL ES csomag, Európa+ csomag, Nemzetközi elsőbbségi és nem elsőbbségi postacsomag, nemzetközi elsőbbségi és nem elsőbbségi levél) feldolgozására és kézbesítésére, és befolyásolják a szolgáltatás minőségét.
Emiatt ismét vis maior helyzet állt elő az átfutási időket illetően is.
A Covid első hullámának lecsengése óta több országot elérhetővé tudott tenni a Magyar Posta, fentiek miatt azonban az országok nagy részében továbbra is késésekkel lehet számolni.
A kialakult helyzet miatt szűkültek a lehetőségek. Egyes irányokba, országokba akadályozottá vált, vagy egyáltalán nem lehetséges a kimenő küldemények eljuttatása.
Az elérhető országok körében a Magyar Posta továbbra sem tudja garantálni a kézbesítési határidők betartását, illetve a Nemzetközi EMS gyorspostára vonatkozó időgaranciát.
- írja a vállalat.
Azon országok listáját, ahova a Magyar Posta vállalja a szállítást, itt érheti el.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve