A magyar szuverén besorolás kilátása immár két hitelminősítőnél pozitív: augusztusban a Standard & Poor's is pozitív kilátást adott Magyarországnak.
A harmadik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Moody's Investors Service továbbra is stabil kilátást tart érvényben a magyar államadósság-kötelezettségek osztályzatára - írta az MTI.
A Fitch a péntek este Londonban bejelentett döntés indoklásában kiemelte, hogy várakozása szerint a hazai össztermékhez (GDP) mért magyar államadósság-ráta 2017 végéig 72 százalékra csökken az egy évvel korábbi 74 százalékról. A hitelminősítő hangsúlyozta: ez lesz a hatodik olyan év egymás után, amelyben csökken a magyar államadósság-ráta.
Így látják az elemzők
Kiss Mónika, az Equilor vezető elemzője azt mondta: az eddigi stabil kilátás pozitívra javítása azt jelzi, hogy a következő lépés a felminősítés lehet.
Jobbágy Sándor, a CIB Csoport senior elemzője megjegyezte, hogy a Fitch Ratings döntése megegyezik a Standard & Poor's augusztusi határozatával, amely szintén semlegesről pozitívra javította a kilátást.
Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője kijelentette: "ez a felminősítés előszobája", így - amennyiben nem romlanak a gazdasági folyamatok - egy éven belül arra lehet számítani, hogy az adósság-besorolás egy fokozattal javul.
Forián-Szabó Gergely, az Amundi budapesti befektetési csapatának vezetője szintén azt emelte ki, hogy jövőre újabb felminősítésnek ágyaz meg a mostani bejelentés.
Címlapkép forrása: Shutterstock.com
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve