Pénteken sok lesz a napsütés, de a délnyugati megyékben délelőtt előfordulhat egy-egy zápor. Estefelé a nyugati megyékben egyre több gomolyfelhő képződik, és a Dunántúlon már többfelé alakulhat ki zápor, zivatar, amelyet felhőszakadás kísérhet. A leghidegebb órákban általában 10 és 17 fok között alakul a hőmérséklet, de az északi völgyekben pár fokkal hidegebb is lehet. A legmagasabb hőmérséklet 27 és 32 fok között valószínű.
Szombaton egy nyugat felől átvonuló felhőzetből "kiterjedt zivatartevékenység" várható, felhőszakadások is lehetnek. A csapadékzóna mögött többnyire gomolyfelhős, napos idő valószínű, délután már inkább csak a keleti tájakon eshet. A szél megélénkül, zivatarok környezetében erős vagy viharos lökések is lehetnek. A hőmérséklet hajnalban általában 14 és 19, délután 24 és 31 fok között alakul - írja az MTI.
Pünkösdvasárnap általában napos időre lehet számítani. A nyugati országrészben estefelé már kialakulhatnak záporok, zivatarok. A szél megélénkül, zivatarok környezetében meg is erősödik. A minimumok általában 14 és 18 fok között alakulnak, de az északi völgyekben 10-13 fokot is mérhetnek. A nappali csúcsértékek 25 és 30 fok között valószínűek.
Pünkösdhétfőn az ország keleti felében többnyire napos, csapadékmentes idő várható, de a Dunántúlon több felhő ígérkezik, amelyből elszórtan zápor, zivatar is kialakulhat. A szél megélénkül, zivatarok környezetében megerősödik. Hajnalban 12-17 fok valószínű, de az északi völgyekben 8-11 fok is lehet. A csúcsértékek 24 és 29 fok között várhatók - olvasható az előrejelzésben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve