A lengyelországi Szczecinben a heves esőzések következtében árvíz alakult ki. Az ítéletidő miatt Gdyniában a népszerű Open'er zenei fesztivált, mely két év kényszerszünet után tért vissza, fel kellett függeszteni. A négy napos rendezvényen a világzene legnagyobb előadói léptek fel, valamint 250 ezer látogatót vártak. A rossz időre hivatkozva néhány fellépő lemondta a koncertjét, és egy tucat fesztiválozónak is el kellett hagynia a helyszínt - derül ki az Euronews összefoglalójából.
Tilalom Olaszországban
Olaszország az elmúlt 70 év legsúlyosabb aszályával néz szembe. A Pó-folyó völgyének rizsföldjei kiszáradtak, ezzel veszélybe került a rizottóhoz használt olasz rizs termesztése. Az ország legnagyobb folyója az esőhiány miatt lassan hosszú homokos területté válik. A Lomellina-rizsföldeken ezért nincs elegendő víz a termés elárasztásához.
A római állatkertben az állatok fagyasztott gyümölcsöket, húst és halat kapnak, hogy könnyebben bírják az extrém meleget. Az állatkert dolgozói mindent megtesznek azért, hogy segítsenek az állatoknak: hideg vízzel teli tavakat hoznak létre, az elefántok még hideg zuhanyt is kapnak. A Veronában továbbra is fennálló vízhiány miatt a város polgármestere Damiano Tommasi aláírt egy rendeletet, mely megtiltja, hogy augusztus 31-ig személyes szükségleteken kívül másra is használják az ivóvizet. Nyár végéig ezért nem lehet majd autót mosni, kiskertet, kertet és sportpályákat öntözni, és medencét feltölteni. Minden más olyan tevékenység is tiltott, ami nem az alapvető szükségletek közé tartozik.
Magyarországon hőségriadó van életben
Müller Cecília országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése alapján július 4-is meghosszabbította az eredetileg csütörtökön éjfélkor lejáró harmadfokú hőségriasztást, azaz a vörös kódot.
A Nemzeti Népegészségügyi Központ és a katasztrófavédelem mindenkinek azt tanácsolja, fogyasszon több vizet, és a déli órákban semmiképpen se tartózkodjanak a napon. Az autóvezetőket is arra kérik, vigyenek magukkal több, lehetőleg hűtött folyadékot, fokozott óvatossággal vezessenek, és még néhány percre se hagyják az autóban gyerekeiket, állataikat. Ha pedig bárki autóban hagyott gyereket, állatot lát, azonnal hívja a 112-t.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve