A Költségvetési Tanács rábólintott a kormány - technikai - költségvetési módosítására - így annak tárgyalását megkezdheti a parlament - derül ki a KT elnökének ma nyilvánosságra hozott leveléből. A kormány a 2012-es költségvetés technikai módosítását kezdeményezte a szabálysértési törvény változása miatt. A tervek szerint szabálysértések ügye elkerül az önkormányzati hatóságoktól, ezentúl ezeket az ügyeket is a kormányhivatalok intézik, amely mintegy 350 fő önkormányzati tisztviselő kormányzati tisztviselővé minősítésével jár.
A költségvetés módosítására azért van szükség, hogy ezen tisztviselők bérét a jövőben nem az önkormányzatok, hanem a büdzsé állja. A végleges megoldás szerint a kormányhivatalok kiadásait egy milliárd forinttal megemelik, amit a kormány úgy ellentételezett, hogy a "tervezett" bírságbevételeket hasonló összeggel megemelte: így költségvetés bírságbevételeinek 33,4 milliárd forintra kell teljesülnie.
A KT határozata szerint - amely ülésén Kovács Árpád tanácselnök mellett az Állami Számvevőszék elnöke Domokos László vett részt - Simor András jegybankelnök külföldi útja miatt nem képviseltette magát - úgy döntött mivel a javaslat papíron nem növeli a hiányt - köszönhetően a "magasabb" bírságbevételeknek- , így az megfelel az adósságszabálynak. (Más kérdés, hogy a bírságbevételek megemelése mennyire megalapozott - ezt a kérdést nem vizsgálta a KT). Az ÁSZ és a KT a törvényjavaslat egy korábbi verzióját viszont kifogásolta, amely az eredetileg önkormányzati alkalmazottak bérét az önkormányzati finanszírozásából vette volna el.
A KT mostani felhatalmazásával megindulhat a vita a törvényjavaslatról.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve