Guller szerint a vendéglátást és szállodaipart képviselő legjelentősebb munkáltatói és munkavállalói szakmai szervezetekkel egyetértés született arról, hogy az ágazatban dolgozók bérhelyzetét a lehető legrövidebb időn belül rendezni kell. Ennek módjáról további egyeztetéseket tartanak.
Guller rámutatott, hogy a vendéglátásban jövő évtől elfogadott jelentős áfacsökkentés - a jelenlegi 18-ról 5 százalékra - megfelelő fedezetet teremt a bérek emeléséhez. A kormányzat az áfacsökkentésért cserébe az ágazatban dolgozók bérének már rövid távon is jelentős emelését várja a vállalkozásoktól, ami szintén hozzájárul a turizmus versenyképességének növeléséhez - vélekedett.
Az MTÜ folyamatosan figyelemmel kíséri az ágazati bérek alakulását, a hatóságokkal együttműködésben fellépnek a munkavállalók szabályszerű foglalkoztatása, bejelentése érdekében - tette hozzá Guller.
Az egyeztetéseken részt vettek egyebek között a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége, a Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége, Magyar Vendéglátók Ipartestülete, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség, a Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakszervezet, vagy a Magyar Éttermi Szövetség képviselői.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve