Két hatóságilag bezáratott szórakozóhely, rendőrnek eladásra kínált kábítószer, szórakozás baseballütővel, lopott áram és gáz, leszűkített menekülési útvonal, bejelentés nélküli foglalkoztatás, vizezett szeszesital - sorolja az este tizenegy és hajnali öt óra közötti razzia során feltárt szabálytalanságokat az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalra szombaton felkerült közleményében.
Mint írták, a 13 fővárosi szórakozóhely ellenőrzését Hatala József országos rendőrfőkapitány rendelte el. A Hajógyári-szigeten és a belvárosban végrehajtott akcióban csaknem 300-an vettek részt: a rendőrök mellett az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat, valamint a Nemzeti Munkaügyi Hivatal munkatársai.
Annak ellenére, hogy a tervezett akcióról bizonyítottan tudtak az ellenőrzött szórakozóhelyek tulajdonosai, a rendőrség 218 emberrel szemben intézkedett: két elfogott és előállított férfi ellen kábítószerrel való visszaélés bűntettének megalapozott gyanúja miatt, másik két emberrel szemben a közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása miatt, további kettővel szemben pedig közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt indult eljárás - közölte az ORFK.
A többi hatóság is sok hiányosságot tárt fel: az ellenőrzött szórakozóhelyeken alkalmazott vagyonőrök közül 14-et bejelentés nélkül foglalkoztattak, továbbá volt, ahol elmaradt a kötelező rovarirtás, nem volt vízvételi lehetőség, megszegték a dohányzással kapcsolatos szabályokat, hiányos volt a munkaidő-nyilvántartás, ahogyan a menekülési útvonaljelző rendszer ellenőrzése is. Emellett előfordult a járványügyi és a jövedéki szabályok megsértése, valamint találtak szabálytalanul bekötött elektromos mérő- és gázórákat is.
A rendőrség a közeljövőben hasonló ellenőrzéseket hajt végre az országban - zárta közleményét az ORFK.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve