A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a pénteken éjjel tartott akció során a rendőrök a főváros frekventált területeit és három szórakozóhelyet ellenőriztek, összesen 156 embert igazoltattak. Tizenegy embert állítottak elő, közöttük hármat kábítószer birtoklása miatt, két-két embert garázdaság és zseblopás miatt, egy ellen pedig körözés volt érvényben. Összesen 280 járművezetővel szemben alkalmaztak alkoholszondát, egy esetben sem volt pozitív eredmény - idézi a közleményt az MTI.
A rendőrök a társszervekkel együtt összesen 36 taxist ellenőriztek, itt egy esetben szabálysértési feljelentéssel éltek, mert a taxinak használt autót korábban már kivonták a forgalomból. A társhatóságok további 12 esetben egyéb eljárást kezdeményeztek.
A BRFK rendőrei a Készenléti Rendőrség, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Budapesti Közlekedési Központ, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, az Erzsébetvárosi Rendészeti Igazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Katasztrófavédelem, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a polgárőrség munkatársaival közösen tartották a komplex bűnügyi és rendészeti ellenőrzést. Az akció a turisták által sűrűn látogatott terézvárosi, erzsébetvárosi és belvárosi szórakozó- és vendéglátóhelyekre, illetve ezek közvetlen környezetére koncentrálódott.
A közleményben kiemelték: a BRFK a társszervekkel közreműködve, előre be nem jelentett időpontokban folytatja az ellenőrzéseket Budapest V., VI. és VII. kerületében a vendéglátóhelyeken, illetve azok környezetében.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve