A mezőgazdaságban 2017-ben több mint 650 munkabaleset történt, köztük 12 halálos kimenetelű volt. Jellemzően a halálos munkabalesetek negyede-ötöde ebben az ágazatban történik, ezek nagy részét traktorokkal és más gépekkel történő gázolás, ütközés okozza.
A vizsgálat a mezőgazdasággal, erdőgazdálkodással, halászattal foglalkozó munkáltatókat érinti. Az ellenőrzéseknél a munkabiztonsági és munkaegészségügyi követelmények megvalósulását nézik, többek között a munkahelyek kialakítását, az előírt ivóvíz, illetve védőfelszerelések biztosítását. Ezen felül nagy hangsúlyt helyeznek a veszélyes anyagok, zajjal illetve rezgéssel járó munkavégzés, hátsérülések kockázatával járó kézi tehermozgatás ellenőrzésére is.
Az országos vizsgálat kapcsolódik a 2017 nyarán a Nemzetgazdasági Minisztérium által indított kétéves mezőgazdasági munkavédelmi kampányhoz, amelyhez az Agrárkamara külön programsorozattal is csatlakozott.
Minden baleset nem kerülhető el, de a szabályok betartásával és odafigyeléssel, munkaszervezéssel, megfelelő előkészítéssel sokat lehet tenni a balesetek kockázatának csökkentéséért - véli a NAK.
Fotó forrása: Megfosz
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve