A kiskereskedelmi üzletekben általában megfelelő az átoltottsági szint, ezért egyelőre nincs olyan áruházlánc, ahol kötelezővé tették volna a koronavírus elleni oltás beadatását. a munkavállalóknak - írja a Magyar Nemzet. A láncok szigorú biztonsági intézkedésekkel folytatják a szezont. A friss tapasztalatok szerint a vásárlók tudomásul vették, hogy újra maszkot kell hordaniuk a boltokban, ám felmerül a kérdés, hogy a kényelmetlenség hatással lehet-e a boltok forgalmára.
– Mindenhol tele vannak az áruházak, nem fogyatkoztak meg a vásárlók a maszkkötelezettség miatt, legfeljebb olyanok mulasztották el viselni az első napokban, akik elfelejtették vagy nem követték figyelemmel az új szabályt, ezért nem volt náluk a maszk. A boltosok kérésére mindenki együttműködött – mondta a napilapnak Bubenkó Csaba, az Együtt.hu munkavállalói érdekképviselet elnöke.
Kapcsolódó
Már korábban is megfigyelhető volt a vásárlók felelős hozzáállása, mert a rendelkezés előtt többen önként is viseltek maszkot az üzletekben. A szakszervezeti vezető ezt követően szükségét érezte annak, hogy jó tanácsokkal lássa el a vásárlókat, aminek a napilap készséggel helyt adott. E szerint az oltás felvétele mellett fontos a megfelelő távolságtartás, a családonként egyszemélyes, gyors beszerzés az előre megírt bevásárlólista alapján, emellett töltsünk minél rövidebb időt a zárt terű helyeken.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve