Az OECD szerint Magyarország recesszióba süllyed jövőre és a befektetői bizalom helyreállítása érdekében hitelmegállapodás megkötését sürgeti a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). A szervezet emellett a devizahitelek végtörlesztési programjának felszámolására szólítja fel Magyarországot.
A szervezet 0,6 százalékos csökkenésre módosította 2012-es magyar GDP-növekedési előrejelzését az előző prognózisban jelzett 3,1 százalékos növekedésről. Ezzel Magyarország a görög, olasz, portugál recessziós klubba került.
Az idén a magyar GDP 1,5 százalékkal növekedhet majd az előző előrejelzésben várt 2,7 százalék helyett, 2013-ban 1,1 százalékos bővülésre van kilátás. (A magyar kormány hivatalosan tartja még magát az 1,5 százalékos 2012-es GDP-prognózishoz, de a nemzetgazdasági miniszter szerint a valós érték 0,5-1 százalék körül lehet.)
Az OECD szerint a kialakult piaci feszültség jelentős mértékben korlátozza a jegybank monetáris enyhítési mozgásterét. Úgy vélik, a jegybank legfeljebb 5,5 százalékra lesz képest csökkenteni irányadó kamatlábát 2013-ig, holott ennél nagyobbra lenne szükség. A Napi Gazdaság elemzői konszenzusa szerint kedden 50 bázisponttal 6,5 százalékra szigoríthat a jegybank.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve