Erre a lépésre azért szánták magukat, mert "a kormány az elmúlt hónapok során elzárkózott attól, hogy érdemben tárgyaljon a hallgatók hat pontban megfogalmazott követeléseiről. Sőt, azzal, hogy az Alaptörvénybe akarja illeszteni a röghöz kötést és az egyetemi autonómiát veszélyeztető gazdasági felügyeletet, még a Hallgatói Önkormányzatok Országos konferenciáját (HÖOK), az egyedüli tárgyalópartnerként elfogadott hallgatói szervezetet is hátba döfte" - olvasható a Hallgatói Hálózat (haHa) éjjel kiadott közleményében.
A szabadegyetemi fórumok létrehozásával a HaHa célja, hogy az oktatás jövőjéről folytatott párbeszédről mindenki tudjon, és a közös döntéseket a kormány is kénytelen legyen figyelembe venni. Az egyetemfoglalás résztvevői nem kizárólag a hallgatókért "küzdenek", hanem az egyetemi oktatókért, hogy jövőre is itt taníthassanak valamint az egyetemekért, hogy önállóan és színvonalasan működhessenek ,a középiskolásokért, hogy továbbtanulhassanak, a szülőkért, akik gyermekük jövőjéért aggódnak, összességében egy jól működő, igazságos országért, ahol a tudás továbbra is érték marad - teszi hozzá a kommuniké. A HaHa arra kéri az Országos Felsőoktatási Egyeztető Fórum minden résztvevő szervezetét, hogy vállaljon szolidaritást a kezdeményezéssel, és ma este hat órára menjen el a BTK-n tartott fórumra.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve