"Tavaly válogathattam a minőségi emberek között, az idén örülök, ha minden napra teljes a létszám" – mondta a Népszavának egy balatoni vendéglátós. – Most olyan kislány áll a pultban, akinek az első nap meg kellett mutatni, hogyan kell tejhabot csinálni a kapucsínóhoz, hogy mi a különbség a kis- és a nagyfröccs között. Nem mertem elküldeni, mert előtte egy hétig nem volt senki. Mostanra szerencsére már beletanult.
Tibor szerint tavaly óta legalább harmadával nőttek a bérelvárások is. Egy konyhalány napi 10-12 ezer forint nettóért hajlandó elszegődni, a pincérek 15-20 ezret kérnek a déli parton, a rutinos szakácsok pedig ennek sokszorosát. A megnövekedett bérköltség persze megjelenik az áraknál is, átlagosan 15-20 százalékkal drágult tavaly óta a Balaton, ami az üdülési szokásokat is átalakította.
– Már az elmúlt években is jellemző volt, hogy lerövidült a családi vakáció – magyarázta egy apartmanházat is működtető vállalkozó. – A kéthetes szabadság szinte elenyésző, de most már a heti pihenést is felváltotta a három-négy napos, afféle hosszú hétvégézés, amiből viszont kettőt-hármat is beiktatnak egy nyárra. Így nem egyszerre kell kifizetni egy tetemesebb összeget. Mivel rövid időre jönnek, biztosak akarnak lenni, hogy jó lesz az idő, rengetegen az utolsó pillanatban keresnek szállást. Ha kánikulát ígér a meteorológia, drágábban is ki lehet adni a szobákat, esős hétközi napokon viszont sok szálláshely üresen marad.
Hasonló a helyzet a budapesti strandokkal. Három napra a családi belépő – két felnőtt és két gyerek részére – a Palatinusra 30 600, a Dagályba és a Római-strandra 24-24 ezer, Csillaghegyen 21 600, Pünkösdfürdőn 16 800 forint. Ehhez jön még a fogyasztás, ami alkalmanként csak néhány sörrel, üdítővel, fagylalttal, szendviccsel vagy lángossal számolva is alsó hangon 30 ezer forint. Első blikkre ennyi pénzért már érdemes lehet megpróbálkozni egy balatoni hétvégével is, ám némi utánaszámolással kiderül: egy háromnapos tóparti víkendhez ennél mélyebben kell a zsebbe nyúlni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve