Óberling József a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az intézkedés nem azt jelenti, hogy "bokorban megbújva" vagy a "lakott terület kezdetét jelző táblánál" fognak mérni, de nem jelentik be előre az intézkedések helyszínét és idejét, illetve civil személygépkocsik mellett a közlekedők számára "furcsa járművekből" is ellenőriznek. Kérdésre válaszolva hozzátette: ezek lehetnek akár teherautók vagy lassú járművek is.
Óberling szerint azt tapasztalják, hogy a közlekedők egyre inkább csak akkor tartják be a szabályokat, ha közvetlen rendőri ellenőrzést tapasztalnak. Ennek nyomán, ebben az évben már 398-an haltak meg az ország útjain és ha ez így folytatódik, az elmúlt évek legrosszabb baleseti statisztikájával zárul az esztendő.
Kapcsolódó
Ebben a helyzetben már korábban megkezdték civil autók bevetésével is a közlekedési ellenőrzést. Ennek keretében nemcsak a gyorshajtást szankcionálják, hanem például azt is, ha valaki nem veszi figyelembe a tilos jelzést, vagy szabálytalanul használja a gyorsforgalmi út leállósávját - sorolta Óberling.
Továbbra is etikus módon hajtják végre az ellenőrzéseket - hangsúlyozta a főosztályvezető. Olyan helyeken, időben és módon koncentrálják a sebességellenőrzéseket, ahogy azt a közlekedés biztonsága megkívánja - fogalmazott az ezredes, aki azt is megjegyezte, hogy ez az eljárás megfelel a nemzetközi, az európai gyakorlatnak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve