A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke
A kormány sorra köti a multikkal a stratégiai megállapodásokat, ezek tartalmáról, illetve arról, hogy ezeknek milyen hozadéka lehet a cégek számára, egyelőre nem sokat lehet tudni. Most viszont épp az Audival fennálló stratégiai partnerségre hivatkozva határozott úgy a kormány, hogy megvizsgálja az állami tőkeemelés, illetve a hosszú távú együttműködés lehetőségét.
A légikikötőt jelenleg a Győr−Pér Repülőtér Kft. üzemelteti, amelynek Győr és Pér önkormányzata mellett a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat a tulajdonosa. Egy korábbi kormányzati döntés értelmében december végével a megyei önkormányzatoknál lévő vagyonelemek az államhoz kerülnek, így a reptér egy bizonyos hányada is. Vélhetően ez után emelne tőkét az állam a Győr-Pér Repülőtér Kft.-ben. Ennek mértékéről nem szól a most nyilvánosságra hozott "a péri reptér fejlesztésével összefüggő intézkedésekről" szóló kormányhatározat. Az viszont kiderült a dokumentumból, hogy amennyiben megtörténik a tőkeemelés, megvizsgálják a lehetőségét, hogy az állam piaci értéken megvásárolja a péri önkormányzat tulajdonában lévő kisebbségi üzletrészt. A tranzakcióval várhatóan ingyenesen az önkormányzat tulajdonába kerül a reptéri ingatlan, amelyen ma ötven-ötven százalékban osztozik az állam és a helyhatóság.
A kormányhatározat feltehetően megteremti egy újabb fejlesztés lehetőségét is − amit régóta tervez a reptér −, ezzel pedig kedvezőbb helyzetbe kerülne a légikikötő legfőbb partnere, az Audi, ezáltal újabb tartalmat nyerne a kabinet és az autógyártó cég stratégiai partnersége.
A repülőtér fejlesztési munkálatai 2000-ben kezdődtek el a Phare CBC programból nyert és az Audi Motor Hungária Kft. által biztosított pénzügyi források felhasználásával. A szilárd burkolatú futópálya, az új forgalmi előtér és egyéb kapcsolódó létesítmények üzembe helyezése 2003-ban megtörtént. A beruházások eredményeként a fejlesztést végző kft. befektetett eszközértéke egymilliárd forint fölé emelkedett − derül ki a cég weboldalán, ahol az is látható, hogy tavaly 18 210 utas fordult meg a reptéren, a műveletek száma pedig − a fokozatos építkezésnek köszönhetően − megközelítette az 5200-at. Az Opten cégtár adatai szerint Győr−Pér Repülőtér Kft. jegyzett tőkéje 191 millió forint, az értékesítés nettó árbevétele pedig meghaladta a négyszázmillió forintot.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve