A megnövekedett energiaárak és a várhatóan kevesebb vendégforgalom miatt öt hónapra bezár a nagyatádi Hotel Solar - vette át a sonline.hu hírét a 24.hu. Nagyné Huszár Andrea, a hotel vezetője elmondta, a gáz ára a háromszorosára növekedett, ezért számításaik szerint a fűtési időszakban havonta hatmillió forintot kellene fizetniük, ami túl sok lenne.
Azért, hogy jövőre nyitva lehessenek, most be kell zárniuk. November elsejével húzzák le a rolót és egészen jövő áprilisig ki sem nyitnak. Csak a kávézó és az iroda üzemel tovább, azért is, hogy a jövő évi foglalásokat fel tudják venni.
Felkészítették az alkalmazottakat
A 15 alkalmazottal már két hónappal ezelőtt közölték a hírt, ezért mindenkinek volt ideje másik állást keresni. A hotel is segített elhelyezkedni: találtak egy magyar tulajdonú osztrák hotelt, amely a síszezonra bővíteni szeretné a csapatát, így gyakorlatilag átvennék a dolgozókat, majd áprilisban mindenki visszamehet hozzájuk.
A sonline.hu úgy tudja, Somogyban több szálláshely is fontolgat hasonló lépést. A Szállodaszövetség információ szerint, a szektor résztvevői kétségbeesettek és sokan döntenek inkább a bezárás mellett.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve