Az OMSZ másodfokú riasztása Komárom-Esztergom és Nógrád megyére, Budapestre és Pest megye nagy részére, valamint Győr-Moson-Sopron, Veszprém, Fejér és Heves megye több járására, illetve Jász-Nagykun-Szolnok megye egy részére terjed ki.
Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: vasárnap országszerte lehet viharos szélre számítani, a lökések sebessége akár az óránkénti 100 kilométert is meghaladhatja. Az ilyen erejű szél faágakat törhet le, fákat dönthet ki, megbonthatja az épületek tetejét.
A házak környékéről érdemes összegyűjteni és fedett helyre vinni azokat a tárgyakat, amelyeket a szél felkaphat. Az erős szélben kidőlő fák elszakíthatják az elektromos vezetékeket. Aki ilyet lát, a 112-es segélyhívó számot kell hívnia.
Országszerte 60 helyszínre riasztották a tűzoltókat a károk miatt, ebből 34 volt budapesti - mondta Mukics Dániel, az OKF szóvivője az MTI-nek. Győr-Moson-Sopron megye két településén, Ikrényben és Mosonszentmiklóson templomtornyot rongált meg a szél, míg Budapest I. kerületében egy fa az úttestre, a XXI. kerületben személyautóra dőlt. Ugyanitt egy társasház tetejét bontották meg az erős lökések, a XXIII. kerületben pedig villanyoszlopot döntöttek ki.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve