A Nébih szerint a romániai Mikolában (Micula; Szatmárnémeti járás) egy háztáji állományban elhullott sertések kapcsán merült fel az afrikai sertéspestis gyanúja január 6-án. Az érintett gazdaság a magyar-román határtól alig több mint 7 kilométerre található.
Az ASP tényét csütörtökön a román Nemzeti Laboratórium is megerősítette. A gazdaságban lévő, még élő sertéseket hatósági intézkedésre leölték, majd ezt követően a fertőtlenítést is haladéktalanul elvégezték a szakemberek - derül ki a közleményből.
A fertőzés lehetséges forrásának azonosítása, illetve a járványügyi nyomozás folyamatban van. Az ASP terjedésének megakadályozása érdekében minden szükséges intézkedést megtesznek a román állategészségügyi szakemberek - hangsúlyozza a magyar hatóság -, ennek részeként a gazdaság körül 3 kilométeres övezetben védőzónát, valamint 10 kilométeres körben megfigyelési zónát jelöltek ki - utóbbi átnyúlik Magyarország területére is.
A magyar Állategészségügyi Szolgálat haladéktalanul kijelölte Magyarországon a megfigyelési zónát, így Méhtelek és Garbolc teljes közigazgatási területe, Nagyhódos település egy része, valamint Rozsály és Zajta települések külterületeinek egy része került korlátozás alá.
A Nébih közleménye szerint a korlátozás alá vont területen az állatorvosok hamarosan felkeresik a sertéstartókat, hogy számba vegyék és megvizsgálják a sertéseket. Az érintett területen belül tilos a sertések bármilyen célú szállítása.
A hatóság továbbá hangsúlyozza azt is, hogy a sertéstartóknak a gazdaságaikban észlelet minden megbetegedett, vagy elhullott sertésről értesíteniük kell a hatósági állatorvost, aki elvégzi a szükséges vizsgálatokat.
A betegségről, annak európai terjedéséről és a védekezési lehetőségekről további információk olvashatók a Nébih honlapján.
Fotó: Pixabay
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve