Szeptember 1-je óta negyven taxi engedélyének visszavonását kezdeményezte a hatóságoknál a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az ősz eleje óta érvényben lévő új taxirendelet egyes pontjainak megsértése miatt.
A BKK az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, 20 esetben a taxiállomás-használati engedély hiánya, másik 20 esetben pedig a hatósági ártól eltérő viteldíj miatt kezdeményezték az engedély visszavonását. A BKK szeptember óta 1726 nyílt- és próbautazásos ellenőrzést hajtott végre. Több mint 200 esetben tapasztalták, hogy a taxis a fuvar befejeztével nem adott nyugtát vagy számlát a viteldíj átvételéről.
A BKK jelezte, továbbra is három műszakban, folyamatosan ellenőrzik a taxisok tevékenységét, kiemelt figyelmet fordítva a hatósági ár betartására. Az ellenőrzéseket a BKK koordinálja és a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság közterület-felügyelőivel közösen végzik.
A taxikat elsősorban a pályaudvarok, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a belváros taxiállomásain vagy a frekventált területek közelében ellenőrzik.
Szeptemberben a BKK 297 taxi minősítő vizsgálatát végezte el, ennek 180 jármű megfelelt, a többi esetében hiánypótlásra vagy javításra szólítottak fel.
Budapest új taxirendelete szeptember 1-jén lépett hatályba, ennek értelmében a taxik az eddig maximált ár helyett fix viteldíjjal fuvaroznak: az alapdíj 450 forint, ezen felül kilométerenként 280 forintot, várakozásnál pedig percenként 70 forintot kell fizetni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve