Kedden került a parlament elé az a törvénymódosítási javaslat, amelynek értelmében önálló minisztériumként alakulhat meg a Miniszterelnöki Kabinetiroda mint az általános politikai koordinációt ellátó tárca. A szervezet leendő vezetője a Fidesz leköszönő parlamenti frakcióvezetője, Rogán Antal, aki a kormánypártok múlt heti velencei frakcióülése előtt jelentette be, hogy október 1-jétől a kormányfő politikai kabinetfőnöke lesz.
Rogán Antal kedden az MTI-nek nyilatkozva kifejtette: a rendszerváltás óta minden kormányfőnek volt miniszterelnöki kabinetje és kabinetfőnöke. A mostani kormányzati modellben a Miniszterelnökség egy sok feladattal rendelkező, önálló tárcává vált - folytatta -, így Orbán Viktor kormányfő úgy döntött, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda mint általános politikai koordinációt ellátó szervezet szintén önálló minisztériumként működjön.
A kabinetirodához tartozik majd a miniszterelnök személyes munkaszervezete, fő feladata ugyanis a kormányfő munkájának segítése lesz - közölte a fideszes politikus. Mint fogalmazott: "ha lesznek is a kabinetirodának konkrét feladatai, minden munkatársnak az lesz az elsődleges dolga, hogy a miniszterelnök munkáját segítse". Azt, hogy ezen kívül milyen önálló egységek milyen önálló feladatokat látnak majd el a kabinetirodán belül, a kormány statútumrendelete fogja meghatározni a későbbiekben. Kérdésre annyit mondott, hogy a kormányzati munka politikai koordinációjához szerinte hozzátartozik a kommunikáció koordinációja is.
Rogán Antal jelezte, formális kinevezése a Miniszterelnöki Kabinetiroda élére azt követően történhet meg, hogy az Országgyűlés az előtte fekvő törvényjavaslat elfogadásával - leghamarabb a jövő héten - dönt a szervezet felállításáról. Hozzátette, a kabinetiroda szervezeti felépítéséről már vannak elképzelései, de ezeket csak később, hivatalos kinevezése után kívánja ismertetni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve