Rogán Antal arra utalt, hogy a Napi Gazdaság értesülései szerint a napokban a Fővárosi Törvényszék a Magyar Energia Hivatal rendszerhasználati díjakat meghatározó rendeletével szemben indított bírósági felülvizsgálat során a gázszolgáltatóknak adott igazat első fokon. Arra felvetésre, miért nem várják meg a jogerős döntést, a Fidesz frakcióvezetője közölte, ha megvárnák az olyan lenne, mintha tehetetlenül néznék, hogy elgázolja őket a vonat.
A rezsicsökkentés megvédése érdekében kezdeményezett aláírásgyűjtésről azt mondta, vannak és lesznek is nemzetközi, illetve belföldi támadások az ügyben, de mindenkinek, aki támadja Magyarországot, tisztában kell lennie azzal, nem a magyar kormány áll szemben az energiaszolgáltatókkal. Nem a Fidesz és a magyar kormány az egyetlen, amely szeretné a rezsicsökkentést, azt a magyar családok szeretnék - vélekedett, hozzátéve, "aki a rezsicsökkentést támadja, az a magyar családokat támadja", ezt nem szabad hagyni, ezért kezdeményezték az aláírásgyűjtést.
Nem gond az alkotmánymódosítás
Az alaptörvény negyedik módosításról a kormánypárti képviselő a rádióműsorban úgy vélekedett, konkrét kritikák nem hangzanak el, csak általánosságok. A konkrét kritikák mindegyikére van világos és egyértelmű válasz, amiből kiderül, hogy a módosítás teljes mértékben megfelel az uniós alapjogoknak, az EU-ban szokásos szabályoknak - közölte Rogán.
A TV2 Mokka című műsorában Rogán Antal elmondta még, hogy az alaptörvény módosítása miatt az esetek túlnyomó többségében belföldön politikai hisztériakeltés, külföldön pedig politikai nyomásgyakorlás van, utóbbi mögött azonban gazdasági érdekek állnak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve