Az Országgyűlés gazdasági bizottsága fideszes elnökének javaslata visszaállítaná a jelenlegi szabályozást azzal, hogy a monetáris tanács tagjait, az elnökön és alelnökökön kívül mégsem a köztársasági elnök nevezné ki hat évre - ahogy a benyújtott javaslatban szerepel - hanem az Országgyűlés választaná meg.
Módosítaná a monetáris tanács-tagok felmentését is a fideszes politikus úgy, hogy a tagot, amennyiben nem felel meg a feladatai ellátásához szükséges feltételeknek, illetve súlyos kötelezettségszegést követ el, nem a köztársasági elnök, hanem ugyancsak az Országgyűlés mentheti fel.
A tagok kinevezésére és felmentésére az Országgyűlés gazdasági ügyekért felelős állandó bizottsága tesz javaslatot, de nem a köztársasági elnök, hanem az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottsága számára.
Kikerülne a szövegből, hogy a monetáris tanács elnökön és alelnökökön kívüli tagjainak kinevezésére és felmentésére vonatkozó köztársasági elnöki döntéshez a kormány tagjának ellenjegyzése nem szükséges.
Azt a paragrafust pedig, amely szerint a miniszter az MNB-t előzetesen tájékoztatja a központi költségvetésről szóló törvény
tervezetéről, az MNB pedig megküldheti a tervezettel kapcsolatos véleményét a miniszternek, és azt a Költségvetési Tanács ülésén az MNB elnöke jeleníti meg, Rogán Antal javaslata kiegészítené azzal, hogy az így megjelenített vélemény azonban nem köti az MNB elnökét a Költségvetési Tanács tagjaként biztosított jogainak szabad gyakorlásában.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve