Rogán Antal a Napi aktuális című műsorban úgy vélte, hogy az összes, az egyoldalú szerződésmódosítások tisztességességére vonatkozó pert az államot képviselő ügyvédek nyerik meg, és megjegyezte, azokban a perekben, amelyeknél a bankok részlegesen nyertek, az állam ügyvédei fellebbezni fognak. Annak, hogy a hitelintézetek nemzetközi jogi fórumokhoz forduljanak, Rogán Antal szerint nincs értelme, mert a Kúria előzetesen kikérte az Európai Unió Bíróságának véleményét.
Az elszámolás menetéről a kormány javaslatát követően a frakció dönt szeptemberben. Lesz egy kihelyezett frakcióülés jövő héten Tapolcán, ott döntenek a kormány által benyújtandó törvényjavaslatról, ami azután kerül a parlament elé. Ekkor kap felhatalmazást az MNB-n belül működő pénzügyi felügyelet is az elszámolások ellenőrzésére. Az a bank, amely nem megfelelően számol el ügyfeleivel, nagyon komoly büntetésre számíthat - mondta Rogán Antal. "Nem fogja neki megérni" - jegyezte meg.
Megismételte: egy átlagos devizahitelnél több mint 800 ezer forint jár vissza az egyoldalú szerződésmódosítások kapcsán, és valószínűnek tartotta, hogy a frakció azt javasolja: az összeget a tőketartozásban írják jóvá. Megjegyezte, hogy utána azt is rendezni kell, hogy milyen banki hitel marad ott az ügyfélnél, tehát annak például milyen a kamata. Véleménye szerint az eredeti kamatszinthez kell visszatérni, a csökkentett kamat- és tőketartozás pedig a negyedével is csökkentheti a törlesztőrészletet - ismételte meg korábbi példáját.
Ez minden hitelre vonatkozik: a magánszemély által felvett fogyasztási hitelre, szabad felhasználású hitelre, lakásra felvett jelzáloghitelre, autóhitelre, bármi másra, és lehet deviza- vagy forintalapú. "Mindegyik szerződéssel és azon belül minden egyes forinttal el kell számolni" - mondta.
A forintosításról szavai szerint akkor kell dönteni, amikor lezárul a bankok elszámoltatása, várhatóan a következő év elején.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve