A Napi Gazdaság keddi számának cikke
A munkáltatói álláspontok, javaslatok meghallgatása után végül azok figyelmen kívül hagyásával nyújtotta be a Nemzetgazdasági Minisztérium a 2012-es költségvetés tervezetét. E szerint a munkaadóknak szánt kompenzáció azoknak járna, akik legalább ötszázalékos béremelést hajtanak végre. Az adójóváírás kivezetése miatti kompenzációra ugyanis mindössze 84,6 milliárd forintot különítettek el − céltartalékként a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezetében −, ez azonban 10 milliárddal kevesebb még annál is, amekkora elképzelhető összegről a félszuperbruttó kétütemű kivezetése miatt megmaradó, e célra felhasználható bevételről a múlt héten a munkaadói érdekképviseleteket tájékoztatták.
Kapcsolódó
Vagyis részben a magasabb munkaadói járulékteher adná a minimálbér kifizetéséhez adott kormányzati támogatás fedezetét. Csakhogy ezt az összeget már a múlt hétfői egyeztetésen is kevesellték a munkaadók − Dávid Ferenc VOSZ-főtitkár szerint a 92 ezer forintos minimálbér, valamint a 108 ezer forintos garantált bérminimum és járulékterheik kifizetéséhez is több mint 100 milliárdos támogatásra lenne szüksége a versenyszféra munkáltatóinak, különben kénytelenek lesznek elbocsátásokkal, részidős foglalkoztatással előteremteni az intézkedés kigazdálkodásához szükséges fedezetet. A kötelező tételeken felüli béremelésekről, az országos bérajánlásról pedig külön tárgyalnának a kormánnyal. A közszféra bérkompenzációjára 64 milliárd forintot szán a kormány.
Több jut a Start-munka programra, de...
A közfoglalkoztatás forrását nagyobbrészt szintén a versenyszférától várja az állam. A korábban beharangozott, újonnan létrehozandó közfoglalkoztatási alap helyett a munkaerő-piaci alapban (MA) Start-munka programként emlegetett közfoglalkoztatásra látványosan többet, 132,2 milliárd forintot szán a kormány az idei 64 milliárd után. Csakhogy ehhez mindössze 50 milliárd forint költségvetési támogatást ad, a fennmaradó hányadot az egyéb, MA-ból finanszírozott, foglalkoztatást segítő programok keretének kisebb-nagyobb mérséklésével a munkaadói, munkavállalói befizetések adják majd.
A kormány elképzelései szerint jövőre 200 ezer közmunkásnak biztosítanak kereseti lehetőséget. Míg korábban a rokkantsági ellátásokat az MA-ból finanszírozták, azokat jövőre az egészségbiztosítási alapból folyósítják. A további átszervezések jegyében pedig a most létrehozandó nemzeti szociálpolitikai alapból folyósítják az ellátásra keresztelt szolgálati, korkedvezményes és előrehozott öregségi nyugdíjakat (2012-ben terv szerint 94,347, 28,760, illetve 189,621 milliárd forintot).
Még nem tudni hogyan, de gőzerővel nekilátnak
Bár még egy betű sem ismert abból, hogyan kívánja a kormány visszaterelni a munka világába a korhatár alatti rokkantnyugdíjasokat, a költségvetés tervezete nyomatékosítja, hogy jövőre gőzerővel nekilátnak. A Nefmi fejezetén belül ugyanis a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával összefüggő bértámogatásra 13 milliárd, míg mindennek a költségkompenzációjára 28 milliárd forintot szán az NGM.
Új központi megahivatal is létrejön
Az új állami alapok mellett újabb átszervezésekre is számíthat a foglalkoztatáspolitika intézményrendszere. Igaz, csak pár sorban utal rá a költségvetés általános indoklása, hogy miután önálló intézményként megszüntetik az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőséget, feladatait egy új központi megahivatal látja majd el. Ebbe a Foglalkoztatási Hivatal bázisán létrehozandó intézménybe olvasztják a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetet is. Kiadási előirányzata 4,6 milliárd forint, bevétele 0,9 milliárd forint, támogatása 3,7 milliárd forint lenne az NGM elképzelése szerint.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve