Már az elmúlt 24 órában is a megszokottnál 20 százalékkal többen keltek át a román határokon, a legtöbben (14 ezren) a Nagylak II - Csanádpalota autópálya-határátkelőn. A karácsonyi vakációra azonban külföldön dolgozó román állampolgárok tízezreit várják haza, ezért torlódás alakulhat ki a román határokon - írta az MTI.
Az Ártánd-Bors, Csengersima-Pete, és Nevetlenfalu-Halmi határátkelőkön már péntek délelőtt félóránál többet kellett várakozniuk a Romániába belépőknek a román határrendészet honlapján elérhető, az utasok tájékoztatását szolgáló alkalmazás szerint.
Kapcsolódó
A román határrendészet az ország más térségeiből is erősítést vezényelt a magyar határátkelőkhöz, a torlódások megelőzése érdekében, ugyanakkor felkérte a nyugatról érkezőket, hogy a magyar-román határon található (összesen 52 ellenőrzési sávval rendelkező) 11 közúti határátkelő közül előzetesen tájékozódva keressenek kevésbé forgalmasat.
A közlemény példaképpen a nagylaki autópálya-határátkelő szomszédságában továbbra is működő régi nagyalaki határátkelőt, vagy a roppant leterhelt Ártánd-Bors átkelő közelében folyamatosan nyitva álló Méhkerék-Nagyszalonta, vagy Nyírábrány-Érmihályfalva határátkelőt javasolja.
Képünk illusztráció
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve