Évek óta folyik a találgatás a magyar közgazdászok, kutatók között, hogy az EU más országaiba kivándorolt magyarok milyen összegeket küldenek haza - írja a zoom.hu. Egyes becslések szerint ez éves szinten elérheti a 2-3 milliárd eurót is, vagyis az ezer milliárd forintot.
A sötétben tapogatózás háttere, hogy sem az MNB, sem a KSH nem rendelkezett eddig mérhető adatokkal. A mostanáig megjelent publikációk különböző becslésekre szorítkoztak - ezen bizonytalan számok alapján készült az ország fizetési mérlege.
Ezt megelégelve Magyar Nemzeti Bank (MNB) kutatást indított, amelynek első eredményeit most publikálták a Hitelintézeti Szemlében. A 2017-ben készített reprezentatív felmérés szerint a négymillió magyarországi háztartásból mindössze 67 548-ba érkeztek hazautalások. A vizsgálat a korábbi több száz, sőt ezermilliárd forintos becsléssel szemben mindössze 38 milliárd forintnyi hazautalást tudott beazonosítani.
Eközben a fizetési mérlegben 1260 milliárd forintos hazautalást könyveltek el - igaz, azt eddig is tudtuk, hogy ez a pénz nem a ténylegesen hazautalt összeget, hanem a külföldön dolgozó magyarok nettó jövedelmeit takarja.
Másik magyarázat a két adat közötti szakadékra, hogy a válaszadók a kérdőíves felmérés során nem adták ki érzékeny pénzügyi adataikat. Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy semmivel sem látjuk tisztábban a külföldön tartózkodó pénzküldési szokásait, legalábbis, ami a makrószámokat illeti.
Ha komolyan vennénk a most publikált felmérést, akkor a MNB által készített fizetési mérleget alapjaiban kell megkérdőjelezni, miután a külföldiek hazautalásai között elkönyvelt ezer milliárd forint teljesen légből kapottnak tűnik.
A fotó forrása: Katona Vanda/Napi
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve