Jelentős károkat okozott a barackosokban március elején a fagy a Dunántúlon, Csongrád és Bács-Kiskun megyében is. Két részre szakadt az ország: a Budapest-Hódmezőváráhely vonaltól nyugatra, délre fekvő területeken mínusz 20 foknál is hűvösebb volt, míg ettől északra mínusz 10-15 fokig csökkent a hőmérséklet. Itt egy fajtánál sem volt oéyan a kár, ami érdemben befolyásolhatná a termést - mondta el a szakember a rádiónak.
De a Dunántúlon, Csongrád és Bács-Kiskun megyében a kajszibarack erősen sérült, van ahol száz százalékos a virágrügy kár. Ezeken a helyeken elképzelhető, hogy nagyon gyenge lesz a termés, ha egyáltalán lesz bármi. Az őszibarackosokat is elérte a vész, a két fajtából országos viszonylatban is terméscsökkenésre kell számítanunk.
A többi gyümölcs - egyelőre úgy tűnik - átvészelte a fagyokat. Kérdés, hogy a szombaton az országot elérő fagyos időjárás milyen hatással lesz a rügyezésre. Az OMSZ a legmagasabb fokú riasztást adta ki.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve