Ez hatalmas felelősség, de büszke vagyok rá. Arra pedig mindig figyelek, hogy mindenkivel előre lefektessem a játékszabályokat, csak így működhetünk - mondta Rúzsa Magdi a Blikknek.
"Ennyi embert csak úgy lehet összehangolni, ha valakinek ott a kezében a gyeplő és minden pozícióban a legjobb dolgozik. Ekkora produkciót csak úgy lehet létrehozni, ha az ember befektet, és én ezt megtettem, a saját pénzemből. Annak érdekében, hogy még jobb és profibb lehessen a produkció, többet adhassak a közönségemnek" - mondta az énekes.
Az interjúból az is kiderül, hogy a csapatában csak ő és a menedzsere nő. "Ebben a szakmában egy nőnek szüksége van az erős, férfias oldalára. A színpadon és a szakmámban kemény vagyok, de privát előjön a nyafogós kislány is. Néha. Ha magamat kell jellemeznem, akkor katona típus vagyok."
Az interjú kapcsán a Pénzcentrum megemlítette cikkében, hogy 2018-ban felkerült egy lista az internetre, amely a hazai zenészek gázsiját tartalmazza. Akkor a Bors több, a listán szereplő előadót is megkérdezett, és egyikük sem állította, hogy ne lennének igazak a nyilvánosságra került számok. Volt olyan előadó is, aki azt mondta, a számok nem teljesen pontosak, de arányaiban azok megfelelnek a valóságnak. E szerint Rúzsa Magdi (és csapata) lépett fel a legdrágábban a magyar előadók közül. A 90 perces fellépése 3 400 000 forintba került, plusz 650 forint/kilométer díjat kértek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve