Az Országgyűlés honlapján közzétett, Zsigó Róbert és Mágori Józsefné fideszes képviselő által benyújtott kapcsolódó módosító javaslat szerint a fogyasztóvédelmi törvény olyan mondattal egészülne ki, amely megtiltja, hogy a közszolgáltatási tevékenységet folytató vállalkozás a számla kiegyenlítésének Posta Elszámoló Központon keresztüli készpénzbefizetéssel történő kiegyenlítését, valamint — ha jogszabály eltérően nem rendelkezik — a számla nyomtatott példányának egyszeri kiadását külön díj fizetéséhez kösse.
Az indoklás szerint a fogyasztók vagyoni érdekeinek védelme céljából a módosítás kizárná, hogy a közszolgáltató külön díjat állapítson meg a számla nyomtatott példányáért, illetve a számla "sárga csekken" keresztül történő kiegyenlítéséért.
A FEOSZ közleményében azt írta: a szövetség már több alkalommal is fellépett egyes szolgáltatók azon gyakorlata ellen, hogy az úgynevezett sárga csekkes befizetést megsarcolva a kiegyenlítendő összegen felül még egyéb költséget vagy díjat terheljenek át a fogyasztókra.
A FEOSZ szerint tekintettel arra, hogy a fogyasztóvédelemről szóló törvény módosításának javaslatában a közszolgáltatók rendkívül széles körét határozzák meg, így a tilalom kiterjedne egyebek mellett a víziközmű-szolgáltatást, távhőszolgáltatást, elektronikus hírközlési szolgáltatást, postai szolgáltatást, a villamos energia- és földgázszolgáltatást nyújtó vállalkozásokra is.
A szövetség szerint mindenképpen indokolt a módosítás: a fogyasztókat terhelő külön díjfizetési kötelezettséggel mint ellenszolgáltatással szemben a vállalkozás ugyanis semmilyen valós szolgáltatást nem nyújt, a nyugta, csekk kiállítása a nyújtott szolgáltatás elválaszthatatlan részét képezi.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve