Október végén írt először az Index arról, hogy a Magyar Honvédség 23, szolgálatból végleg kivont MiG-29-esére lehet hamarosan licitálni. A 2011-ben végleg leállított vadászrepülők közül pályafutásuk végén csak négy volt üzemképes, akkor úgy tűnt, hogy azokat gyorsan megveszi valamelyik szomszédos ország.
Ez nem történt meg, így most 23 vadászgépet, 20 hajtóművet, 293 tartozékot, köztük a rakétákat, valamint 1251 tétel alkatrészt és egy ellenőrző berendezést, blokkokat és generátort bocsátott elektronikus árverésre a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) - írta a Zoom.hu.
A kikiáltási ár 4,8 milliárd forint volt, ami azt jelentette, hogy árverési biztosítékként 1,21 milliárd forintot vártak. A vevőnek azonban több feltételnek is meg kellett felelnie, így például hadiipari tevékenységi engedéllyel kell rendelkeznie. A további csavar az, hogy az EU szankciói miatt Oroszországba sem adhatóak el, és nem értékesíthetőek tovább a MiG-ek.
Az árverésen való részvétel feltételeként meghatározott árverési biztosíték befizetésére megállapított határidő (2017. november 10.) eredménytelenül telt le, árverező részéről árverési biztosíték befizetésére nem került sor, ezért az árverés eredménytelenül zárul - közölte az állami vagyonkezelő a portállal.
A Honvédelmi Minisztériummal folytatott egyeztetést követően döntenek a haditechnikai eszközök további hasznosításáról.
Címlapkép forrása: Pixabay.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve