A V4-ek mellett az ülésen, Prágában részt vett a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Szövetsége, a Bulgária Nemzeti Gabonatermelőinek Szövetsége, a Horvát Agrárkamara és a Litván Agrárkamara is - idézi az MTI a közleményt.
A sertéshús alacsony árai különösen veszélyeztették a sertéshús-termelők megélhetését, akiknek most a gabonahiány miatt az összetett takarmányok emelkedő áraival is foglalkozniuk kell.
Kapcsolódó
El kell érni, hogy legalább a költségvetési keret ne csökkenjen, és mivel a végső szót nem az agrárminiszterek mondják ki, így a költségvetéssel foglalkozó miniszterekkel, illetve a miniszterelnökkel is szükséges egyeztetniük az egyes országok kamaráinak - mondta Kis Miklós Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) vidékfejlesztésért felelős államtitkára, egyben a NAK általános agrárgazdasági ügyekért felelős országos alelnöke.
"Az nem elfogadható, hogy a következő 7 éves ciklusban kevesebb pénzért még több szabályozót kell teljesíteniük a gazdálkodóknak, éppen ezért szükséges, hogy reálértékben megmaradjon a forrás. Ezért egy rossz költségvetés mihamarabbi elfogadása nem lehet érdekünk, inkább legyen jó költségvetés hosszabb idő alatt. Ezzel együtt el kell érnünk, hogy felkészíthessük a gazdákat egy kevesebb támogatás melletti, minél versenyképesebb gazdálkodás elérésére. Ehhez Magyarországon a következő uniós költségvetési ciklusban - függetlenül az Európai Uniós (EU), illetve a hazai társfinanszírozás arányától - a NAK javaslata szerint egy 2 ezer milliárd forint keretösszegű Vidékfejlesztési program (Vp) szükséges" - tette hozzá.
Az ülésen többek között felhívták a figyelmet egyes kiskereskedők azon kezdeményezésére, hogy megszüntetnék a feljavított ketrecekben előállított tojások forgalmazását. A mezőgazdasági szervezetek képviselői egyetértettek abban, hogy nincs oka a megszüntetésének, hanem éppen ellenkezőleg számos előnye van, nemcsak az állatok jóléte és egészsége, hanem a fogyasztó szempontjából is - közölte a NAK.
A fotó forrása: Shutterstock.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve