A két tervezetet azért kezelik együtt, mert az idei költségvetés keretösszegét a bizottság kérésére kilencmilliárd euróval meg kellett emelni, ám ebből csak hatmilliárdot számolnak el 2012-ben, a maradék a jövő évi keretet terheli. A jövő évi büdzsét már az Európai Unió múlt heti csúcsértekezlete előtt el akarták fogadni, ám az előkészítés hiányosságai miatt nem sikerült megállapodásra jutni. Brüsszel akkor csak becslést tudott adni az idei kiadások fedezéséhez hiányzó összegről, hozzátéve, hogy a korrekció átcsúszhat a jövő évre is. A további halogatás azonban azzal a veszéllyel fenyegetett, hogy elakad számos program végrehajtása, ezért pontosították a számokat. A jövő évi költségvetés keretösszege 132,84 milliárd euró, ami az EU együttes GNI-jének 0,99 százaléka. A jövő évi büdzsé 2,4 százalékkal haladja meg az ideit. Az elfogadott javaslatok az Európai Parlament végső szavazására várnak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve