Az NVI elnöke emlékeztetett arra: a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok levélben szavazhatnak, ha felvetették magukat a választói névjegyzékbe. A levélben szavazók választhattak, hogy postán kérik a szavazási levélcsomagot, vagy külképviseleten személyesen kívánják átvenni.
Az NVI-nél több külképviselet is jelezte, hogy még sok az át nem vett szavazási levélcsomag. Úgy tűnik, az emberek elfelejtették, hogy regisztráltak, illetve, hogy hová kérték a levélcsomagjukat - mondta Pálffy Ilona.
Elképzelhető - tette hozzá -, hogy többen arra számítanak, a szavazás napján veszik át a szavazási levélcsomagot, és akkor le is adják.
A szavazási levélcsomag átvételére azonban csak munkanapokon van lehetőség, péntek este a külképviseleteknek össze kell számolniuk az át nem vett szavazási levélcsomagokat, és jelenteniük kell, hány ilyen csomagról van szó. Ezt követően pedig már senki nem veheti át a szavazási levélcsomagját - magyarázta az NVI elnöke.
Megjegyezte: több országból, például Kanadából és Ausztráliából kaptak értesítést, hogy a választópolgárok még nem kapták meg a postán kért szavazási levélcsomagot. Ugyanakkor például Kanadából már a múlt héten, pénteken kaptak vissza szavazatot tartalmazó válaszborítékot, így nem tudja, mi lehet a késés oka - mondta Pálffy Ilona.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve