A februári infláció enyhén alulmúlta a várakozást, de nem írta felül a hosszabb távú előrejelzést - kommentált Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője. A maginflációs ráta februárban 1,4 százalék volt. Tavaly április óta a maginflációs mutató stabil, azóta 1,3-1,5 százalék között mozog.
Bázishatások miatt 2016 őszén az infláció elérheti a 2 százalékot, év végére pedig a 2,4 százalékot, de a 3 százalékos inflációs célt várhatóan így sem éri el 2017 közepe előtt, ami tartóssá teheti az alacsony kamatokat, valamint lehetővé tesz további nem-konvencionális monetáris politikai intézkedéseket - állapította meg Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. A tavalyi átlagos infláció mínusz 0,1 százalék volt, idén 1,1 százalékra számít. Lefelé mutató kockázatot jelent az olajárak év eleji markáns zuhanása. Amennyiben az olajárak tartósan a jelenlegi szinten maradnak, az idei infláció akár 0,5 százalékponttal lehet alacsonyabb.
Kapcsolódó
Az infláció tavaly második félévi emelkedő trendjének megtörése után ebben az évben inkább hullámzó inflációs pályára számít Jobbágy Sándor, a CIB Bank elemzője. Várakozása szerint az első félévben továbbra is alacsony értékek lehetnek jellemzőek, nyáron rövid időre negatív tartományba is csúszhat az infláció, de az év második felében már 1 százalék fölötti értékek is lesznek. A februári adattal jelentősen megnőtt annak valószínűsége, hogy a 2016-os éves átlag 1 százalék alatt maradhat.
A monetáris politikai kilátások szempontjából a vártnál alacsonyabb inflációs adat ugyan a 2017-es várakozásokat csak kevéssé érinti, de megerősítheti a már a jegybank által is előrejelzett monetáris lazításra vonatkozó várakozásokat. Ebből a szempontból a következő kulcsfontosságú esemény az Európai Központi Bank március 10-i ülése lesz - tette hozzá Jobbágy.
Az inflációs ráta negatívba is fordulhat a következő hónapokban.- véli Virovácz Péter, az ING Bank makroelemzője. Úgy látja, hogy egy újabb kamatcsökkentési ciklus valószínűsége tovább emelkedett. Ezt támasztja alá a másodkörös hatás is, ugyanis az inflációs várakozások is historikus mélypontra estek. Véleménye szerint azonban indokolt az óvatosság, ugyanis amíg a fékeződő infláció megmarad egy tisztán olajár vezérelte folyamatnak és a maginfláció sem indul csökkenésnek, a kamat tartása mellett is erős érvek szólhatnak.
A friss adat után nagy valószínűséggel számítani lehet arra, hogy március 22-én a negyedéves Inflációs jelentésben a jegybank lefelé módosítja a várható inflációs pályát - véli Kiss Mónika, az Equilor vezető elemzője. Március 22-én mégsem számít kamatvágásra, azonban 2016 kora nyarán kamatvágási ciklus kezdődhet ismét, amely 1 százalék közelébe mérsékelheti az irányadó rátát.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve