"Az oktatás szabályozására vonatkozó egyes törvények módosításáról szóló előterjesztés tervezet" című salátatörvényt az Emmi április 13-án adták ki. A benyújtott törvénymódosítás komoly változásokat ír le a közoktatásban.
A portál szerint megszüntetnék például annak a lehetőségét, hogy a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő diákokat - ide tartoznak a diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás tanulók is a nevelési tanácsadó javaslatára fel lehessen menteni az érdemjegyekkel való osztályzás alól. Ez mintegy 100 ezer diákot érint hátrányosan.
A tervezet azt is előírná, hogy a jövőben nemcsak gyógypedagógus oktathatna bizonyos tantárgyakat az enyhén, illetve középsúlyosan értelmi fogyatékos tanulóknak. Ez azt jelenti, hogy az erre nem felkészített tanároknak kellene ezt a feladatot is ellátni.
Az ország bizonyos régióiban, illetve meghatározott szakmai területeken pedagógus végzettség nélkül is lehetne tanítani.
Kritizálják
A Civil Közoktatás Platform (CKP) szerint a tervezet e két utóbbi javaslata egyfajta beismerése annak, hogy a pedagógus-életpályamodell ellenére, tömegesen nem tudják betölteni a pedagógus, gyógypedagógus álláshelyeket. A tervezet életbe lépése után az iskolának már nem kell figyelembe venni a tanulási nehézségekkel küzdő tanulók egyéni szükségleteit, emiatt pedig tovább növekedett a tanulási nehézségekkel küzdő tanulók száma.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve