Szabó László a NHK Spring rugógyártó üzem gerendabeemelési ünnepségén ismertette, hogy az európai országokon kívül Japán Magyarország második legnagyobb befektetője, 141 japán cég 25 000 embert foglalkoztat.
A tatai ipari parkban a japán NHK Spring rugógyártó üzemében ünnepélyes keretek között emelték helyére a csarnok első gerendáját.
Nishioka Katsuyuki, az NHK Spring Hungary ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, első ütemben 30 főt foglalkoztatnak, a teljes kapacitás elérésekor 100 embernek adnak munkát. Kaoru Hatayama, az NHK Spring Co. Ltd. elnökhelyettese ismertette, ez a cég első európai termelési központja. Az Európából érkező megrendelések növekedése miatt döntöttek a beruházás mellett, a jó földrajzi elhelyezkedés és megközelíthetőség miatt választották Magyarországot és ezen belül Tatát.
A társaság a tatai ipari parkban nyolchektáros telket vásárolt és az első ütemben egy tizenkétezer négyzetméteres csarnokot épít fel. A vállalatcsoport elnöke, Tamamura Kazumi március elején jelentette be, hogy a megnövekedett európai megrendelésekre reagálva Komárom-Esztergom megyében üzemet építenek, ahol 2020-ra 3,5 millió darab autórugó és 1,2 millió stabilizátor gyártását tervezik.
Az anyagcég, a japán NHK Spring 1939-óta van jelen a piacon, alkalmazottainak száma meghaladja a 20 ezret. Termékeik között megtalálhatók az autóipari rugók, a vasúti alkatrészek, a beléptetőrendszerek, a parkolóházak rendszerei és a számítástechnikai alkatrészek. A 2014-es adatok szerint a társaság törzstőkéje 17 milliárd jen, árbevétele 570 milliárd jen volt. (1 jen 2,3 forint).
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve